Hiány, vagy neurodivergens kultúra?
Szeretem az ADHDmat. Olyasmit ad nekem, amitől semmiképpen sem válnék meg. Úgy szeretem ahogy van, a jót és a rosszat, mert ezek egymás nélkül nincsenek. Az ADHD az eredendő oka a rengeteg és sokszor jó ötleteimnek, a kreativitásomnak, a túznek, ami bennem ég, ami nem hagyja, hogy feladjam, a szerteágazó kíváncsiságnak, őszinte érdeklődésnek, tanulni vágyásnak. Persze ennek a másik oldala is igaz: a káosz, a feledékenység, az admin feladatok zsigeri utálata. De az éremnek két oldala van és a sötét oldalt is meg lehet tanulni nagyjából kezelni. Soha nem leszek tüchtig. De nem is akarok.
Itt az ideje, hogy elkezdjünk beszélni arról, hogy mi a valóban neuro affirmatív megközelítés. A mai Magyarországon a neuro affirmatív beszélgetés még mindig az orvosi meghatározások mentén zajlik, én nem olvastam senkit aki nem ezek mentén kommunikálna. Holott ma már az érintettek körében egyre elterjedtebb - és ez kezd beszűrődni a szakmai közegbe is a hanyatló nyugaton - hogy nem hiányokról (vagy ha neuro-affírmnak tartjuk magunkat nehézségekről) beszélünk, hanem ténylegesen elfogadjuk, hogy emögött másfajta működés zajlik. Ha megértjük, hogy a neurodivergencia egy érdeklődés alapú működés, akkor már a dopamin esetében sem hiányról beszélünk, hanem arról, hogy mitől indul be a dopamintermelés. (hint: attól ami érdekel, vagy ami sürgős, vagy azonnali jutalommal kecsegtet - tehát van, csak máshogy működik)
Számomra a neurodivergencia és azon belül az autizmus is valami egészen mást jelent, mint az a sztereotípia, amely sokak fejében él, ha meghallják ezt a szót. Tekintve az olyan orvosi mítoszokat, mint a szociális készségek hiánya, valamint azt, ahogyan Hollywood az empátia teljes hiányával rendelkező zseni nyomozóként ábrázolja az autistákat, nem meglepő, hogy nincs egységes álláspontunk a témában.
Teljesen megváltozott az évek során, ahogy a neurodivergenciára, kiemelten az ADHDra és az autizmusra nézek. Meghaladottnak érzem az orvosi szemléletmód és a DSM5 (Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve) szerinti autizmus és ADHD-értelmezés kizárólagos érvényességét.
Mivel a neurodivergenciát kulturális identitásnak, nem pedig orvosi rendellenességnek tekintem, a magukat autistának valló embereket saját kultúrájuk szakértőinek ismerem el. Olyanoknak, akik felmérsek szerint 7 évet vernek rá az orvosi szekcióra (az érintettek felfedezései általában 7 év mire megjelennek az orvosi működésben - ez részben a lekutatás miatt van, de nagyobb részben a lassú elfogadás az oka)
Nagyon fontos számomra, hogy ennek a kultúrának részesei a nem beszélő, vagy életük végéig támogatásra szoruló neurodivergens emberek is. Ahogy a neurotipikus fogyatékossággal élők is részesei annak a kultúrának.
Először is: mi *nem* autizmus? Az empátia hiánya és az antiszociális viselkedés nem autizmus. Az olyan sztereotip stresszreakciók, mint a dühroham (meltdown) vagy a lezárás (shutdown), nem autizmus, hanem stresszválasz. Az értelmi fogyatékosság nem autizmus. Az olyan fizikai rendellenességek és betegségek – mint például az IBS, az ételérzékenység vagy a hipermobilitás –, amelyek gyakran előfordulnak neurodivergens embereknél, nem autizmus. És mi nem ADHD? Az állandó beszéd nem ADHD, a mozgékonyság nem ADHD, a rossz viselkedés nem ADHD.
Akkor mégis mi a neurodivergencia (Itt elsősorban ADHD és autizmusra szűkítve)? Egy másfajta működés és így életmód. Egy másik kultúra, amelyben máshogy jelenik meg a kapcsolódás, a kommunikáció, nem sehogy, nem hiány van, hanem másmilyen.
A neurodivergens idegrendszer három jellemzője
- Érdeklődés- és motivációalapú működés
A figyelem és a motiváció nem mindig egyenletesen, illetve nem pusztán az adott feladat fontossága alapján működik. Az érdeklődés, az újdonság, a jelentés, az érzelmi bevonódás és a jutalmazó érték erősen befolyásolhatja, hogy valamire mennyi figyelem jut. Emiatt egy neurodivergens ember valamiben rendkívüli elmélyülésre lehet képes, miközben egy számára érdektelen vagy túlterhelő feladat megkezdése aránytalanul nehéz lehet. - Monotropikus, intenzíven fókuszáló figyelem
A figyelem bizonyos érdeklődési területekre nagyon erősen összpontosulhat. Ilyenkor az ember rengeteg részletet és összefüggést érzékelhet, mélyen belemerülhet egy tevékenységbe, és könnyen kialakulhat a flow állapota. Ugyanakkor a figyelem áthelyezése, a megszakítás, a több dolog egyidejű kezelése vagy egy érdektelen feladatra való átállás komoly erőfeszítést igényelhet. - Eltérő szenzoros és testi információfeldolgozás
A neurodivergens idegrendszer az érzékszervi és testi információkat is eltérő módon dolgozhatja fel. Egyes ingerek szokatlanul intenzívek lehetnek, másokból pedig több ingerre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán észlelhetővé váljanak. Megjelenhet szenzoros érzékenység, ingerkeresés, alul- vagy túlérzékelés, illetve az interocepció – például éhség, fáradtság, fájdalom vagy testi feszültség – eltérő észlelése. Ez autizmusban és ADHD-ban egyaránt megfigyelhető.
Ebből fakad, hogy pl az autizmusban valójában nem szociális nehézség van, hanem egyszerűen másfajta kapcsolódás: érdeklődés alapú. Amikor a saját érdeklődési területéről oszt meg, az infodomping, mind mind kommunikáció és kapcsolódás, csak nem neurotipikus fajta. És ebből fakad az is, hogy az ADHDban sem figyelem hiány van, hanem sokfelé terjedő, nem fókuszált figyelem van. Ez teszi lehetővé a rengeteg ötletet, az összefüggések meglátását.
Ha ez mégsem hiány, miért olyan nehéz? Miért olyan nehéz, hogy sokan teljesen jogosan fogyatékosságként élik meg. Azért olyan nehéz, mert a társadalom, az intézmények egyáltalán nem ezekre az igényekre lettek kiépítve. Sehol nem tanítják ezeknek az embereknek - a világ legnagyobb kisebbsége (18-20%, ha a nőket nem számítjuk :)) hogy mi az ő optimális működésük, hogyan éljenek máshogy otthon, a munkahelyen. Az iskola nemcsak hogy a neurotipikus igényekre (sincs) szabva, de még azt a működést és tanítja (monotoniatűrés, nem érdeklődés mentén, verbális tanítás, nt szocializáció stb). Sehol nem jelenik meg a neurodivergens tanulási és szociális stílus. Erről még majd írok. A neurodivergens élet és gyereknevelés azért olyan nehéz, mert a te igényeidet teljesen figyelmen kívül hagyó rendszerben kell teljesítened, minden támogatás nélkül. Ez olyan mint amikor egy gluténérzékeny japán gyereket a zajos káoszos és hangos Olaszországban nevelnénk, úgy hogy nem beszéli a nyelvet, a szokásokat és folyamatosan tésztát kell ennie.
Ez rendkívül bénítő lehet, van aki emiatt egész életében támogatásra szorul.
Szinte az egész (egyes felmérések szerint 70%) neurodivergens társadalom traumával él: elutasítás (RSD lesz belőle), szenzoros trauma (lsd Móka és Zen könyvünk), bullying stb.
Egyre többen vagyunk akik traumafeldolgozással és saját igényeinkre szabott életmóddal megszabadulunk az RSD-től (lsd Móka és Zen könyvünk) és a stressztől.
Az autizmus DSM-kritériumai a veleszületett neurodivergens vonások és a neurodivergens trauma tüneteinek olyan kusza keverékét alkotják, hogy egy traumát nem átélt, vagy trauma feldolgozást végigcsináló, megfelelő életmódot folytató autista, vagy ADHDs személy esetleg nem is felel meg a diagnózis kritériumainak. Többeket is ismerek, akik emailtt nem kapnak diagnózist.
Az autizmus gyógyítására, kezelésére vagy felszámolására irányuló bármilyen kísérlet ableizmus (amelyet sok neurodivergens, vagy magát neurodivergensnek valló szakértő is magáévá tett sajnos). Semmilyen gyógyszer nem teheti kevésbé autistává az autista személyt, amit tehetünk az a megfelelő életmód kialakítása, a stressz csökkentése, megtaníthatjuk a saját működését a neurodivergens gyereknek és kialakíthatunk egy mindenki számára kényelmes életmódot.
Könyveink a témában: mokaeszen.hu/konyvek
Új könyvem karácsonyra kerül ki a boltba
Néhány kutatás a témában:
pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/39619336/
link.springer.com/article/10.1007/s40489-025-00517-x?utm_source=chatgpt.com
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/aur.2306
academic.oup.com/bjsw/article/53/8/3647/7181434?utm_source=chatgpt.com&login=false
